Az idő múlásával a kisleány felcseperedett, és arról álmodott, hogy egyszer lesz egy olyan iskola, hol ő tanít majd. De nem ám úgy, mint egy hétköznapi iskolában. Hanem , mint a gyermekek, akik kíváncsian ülnek a szüleik lábához, és érdeklődve figyelik őket.
A leányka élete nem úgy alakult, ahogyan tervezte. Számtalan nehézség, kitérő keresztezte az útját. Sokszor úgy érezte, hogy nincs értelme tovább álmodozni, sokszor gúnyolták és megalázták a merész álmaiért.
Végül elrejtette az álmát egy fal mögé, soha többé nem mesélt róla senkinek. Élte azt az életet, amit elvártak tőle. De a szíve mélyén sosem adta fel.
Egy napon váratlan üzenet jelent meg a leveleiben. Egy felhívás, amit neki címeztek. Mintha a Sors neki címezte volna. A leányka nem sokat gondolkodott, elbújt a fal mögé, elővette az álmát. Jól leporolta, még egyszer végignézte, megsimogatta..és életre hívta.
Elérkezett a nap, amikor újra az emberek elé kellett állnia az álommal. Félt, és bizalmatlan volt. ÉS legbelül mégis tudta, érezte, hogy most van itt az idő. Most jött el az idő, amikor már nem fognak nevetni, amikor többé nem gúnyolják, hanem meghallgatják.
Aztán az emberek hallgatták. Kérdezték. ÉS azt mondták: Kezdj bele! Valósítsd meg az álmot!
Így a leányka a következő hetekben újra előveszi az álmait, leporolja, megsimogatja, és életet lehet beléjük. Hogy szeptembertől 26 kicsi gyermek valami újat, valahogy másként tanulhasson. Hogy egy új iskolát hozzon létre.....
