A szenvedélyek kapcsán csak egy rövid kommentben írtam, hogy az az igazi szenvedély, amikor haló poraidból is felkelsz, hogy örömet szerezz...
Kicsit távolról fókuszálva: Két Csajkám a kötelező testnevelési óra pótlást egy sporttánc egyesület berkeiben tölti, már 7-8 esztendeje. A csapat nagyon aranyos, kicsik-nagyok, amatőrök-lelkesek, és vannak a versenyzők is természetesen.
Történt pedig, hogy versenyre készültek az elmúlott pünkösdi hétvégére.Ehhez új fellépő ruhák, rengeteg gyakorlás szükséges. A varrónő, aki vállalta ezeknek a különleges ruháknak megvarrását, hirtelen kihátrált a munkából.
Két opció maradt: gyorsan keresnek valakit, aki elvállalja, vagy lemondják a versenyt. Sajnos nem volt hivatásos varrónő, aki vállalta, így megkértek engem, hogy hátha tudnék segíteni....15 gyönyörű, aprólékos, és egyedi méretű ruha.Speciális anyagokból összerakva.Megmutatom:)
Az új házikóm félkész, egy mentés után sérülés még fáj, érettségik évzárók, vizsgák...
És bevállaltam.A lányok iskoláival egyeztettem, mert biza néha napközben is el kellett szaladjak próbálni, hogy tökéletes legyen a ruha-amellett hogy kényelmes is.
És akkor eszembe jutott , hogy igen, ez az igazi szenvedély.Nem a varrás.Nem az, hogy sikerült.Nem a köszönet vagy a hála.
Hanem, hogy örömet okoztam a lányoknak, akik el tudtak menni a versenyre (és a ruha miatt nem kellett aggódniuk), és tudtak jól szerepelni.Azt hiszem, ez az igazi szenvedély.
Amikor te ugyan belehalsz, de mégis megteszed.Hogy ők legyen sikeresek, boldogok.
Valamikor régen, amikor a teológiai egyetemre felvételiztem, azt mondotta a Rektor Atya nekem: az igazi pedagógus lépcső. A tanítványai lába alá simul, hogy rajta mászva, kapaszkodva jussanak el a csúcsra. Mi más lehetne ez, ha nem szenvedély?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése