A kihívás új arca

Kicsit eltűntem, mert géptelen voltam. Most elkezdem pótolni a hiányokat, de lassabb leszek a szokottnál.
Az elmúlt két hónap, míg géptelen voltam, rengeteg új élményt, tanulságot hozott magával.Bevallom, telefonról mindennap olvastam a bejegyzéseket, és hozzászólásokat, néha én is megszólaltam, de az nem az igazi....

Lassan végére járunk az első negyednek az évben,lássuk akkor az összegzésem.
Az én első kis céljaim között a gép javítása volt, mert úgy-e nem terveztem a romlását.Sajnos kurtán-furcsán alakult.Nem tudták javítani, viszont a szervizt nem tudtam elérni sehogysem.. Majd 2 hónapnyi levelezés és morgás után egy cserére jogosító iratot kaptam.Viszont cserélni már nem tudtam..még szerencse, hogy az árát visszakaptam. Így került hozzám az újonc, akivel még szokjuk egymást.
Jó lehetőség volt a géptelenség arra, hogy az emberibb kapcsolataimat vegyem elő.A mélyenszántó csevegések a könyvtárban, buszon-vonaton.A ráérős idő a teára, a látogatásokra...
És sajnos a Kapuhoz kísérésre is. Megdöbbentő, hogy mennyivel csendesebb, emberibb és békésebb még a halál is gépek nélkül...-de erről majd egy külön poszt.
Időközben zavart is a hiány, hiszen disszertációhoz szükségeltetett volna, de kölcsöngéppel megoldottam.Majd Leuven, és 4 előadás a témámban, ebből kettő nyílt és kettő zárt plénum előtt.A végén a záródokumentum átvétele.
Ez csak egyik siker, mert még vár egy disszertáció.Az is izgalmasnak ígérkezik.

Mondottam, hogy a mostani kihívásban nem tudok részt venni, ezt egyfelől nagyon sajnálom, másrészről egy apró tanácsot adnék Nektek, akik belevágtok. Örömmel mondanám, hogy az én gondolatom, de be kell vallanom, hogy csak ihletője voltam a gondolatsornak.A disszertációm teológiából íródott, és egy különleges szakértőt is kértem bírálatra. Ő a Charteau-i kolostor Apátja, a Csend végtelen nyugalmában élő szerzetes.A bírálatkor mondta, hogy a mai ember nem ér rá.Nincs ideje igazán semmire.Mindig valami új, valami nagyon fontos tereli el a figyelmét.De miről?Elsősorban önmagáról.Másodsorban a környezetéről, harmadrészt (én itt a sorrendet azért felcserélném)az Istenről.
Amikor belevág valamibe a mai ember, tele van a feje gondolatokkal, tervekkel, ideákkal.De ő maga nincs benne.Hiányzik a fejéből, a terveiből. Pedig ha kicsit eltávolodna a zajtól, a gépektől(milyen szerencsés 2 hónap van mögöttem!),akkor megláthatná önmagát.Az erősségét.A gyengeségét. Megtalálná azt a hiányt, amit csak másokkal tud betölteni. Vagy éppen amihez szüksége van társakra, hogy megerősítsék.
A másik fontos hiányunk: elvesztettük a kitartásunkat. Az első pici gond, nehézség arra csábít, hogy feladjuk, elforduljunk.Pedig az erő éppen abban áll, hogy kitartunk, sőt kétszerezve az akaratot, újton-újra megcsináljuk, továbbcsináljuk a feladatot.

Én ezzel a gondolattal kívánok Nektek értékes 30 napot!