A veszteségről...

ami nem is biztos, hogy veszteség...
Ez most egy nehéz poszt lesz, mert többször olvastam, hogy haláleset történt a Csoport tagjai környékén. Én magam is elköszöntem egy gyermekkori Barátomtól nem is oly rég...
A környezetemben is sokan tértek már Haza.Édesapám, Nagyszüleim, egy piciny Gyermek, a Vőlegényem és a legjobb Barátom is.
És hiszitek vagy sem, de legjobban talán a legjobb Barátom halála viselt meg...máig nem tudtam túllépni rajta.őrzöm a lakását, úgy, mint akkor volt...mintha várná haza Őt.Pedig Ő már Hazatért...
Péter gyerekkori barátom volt, a Családja most is barátom, a testvéreit is szeretem.Egy templomi közösségnek voltunk tagjai, együtt énekeltünk 25 éven át egy kórusban.Sokszor utaztunk együtt vonaton munkába-egyetemre-hazafelé..aztán mennie kellett...Csupán utolsó hetét töltötte a kórházban, még volt lehetőségem beszélgetni Vele. Ritka pillanatok egyike volt, amikor tudatosan, megbékélve mesélt a halálról.
Ezeket a gondolatokat az Emlékére írom.Reménykedve, hogy segít könnyebbé tenni a veszteség elfogadását.

A halál olyan, mint a nő. Igényei vannak.Akik ismerjük, tudjuk, mikor melyik arcát mutatja felénk.Néha  anyáskodó-elringat csendesen. Néha olyan, mint egy hisztis kislány. Néha könyörtelen, néha engedékeny...Nem lehet ellentmondani neki....de lehet vele szembefordulni, parolázni, lehet alkudozni.
De z utolsó szó mindig az övé.

Ki nem őriz emlékezetében utoljára elsuttogott szavakat, haldoklók szavait? "Elrontottam az életem...úgy szeretnék még élni...félek, nagyon félek..."
De őrzök mást is..Németh László drámájában, amikor Gandhit a gyilkos golyó eltalálta, összerogy és azt mondja: 'Isten'.-Mit gondolok, mit mondok abban a borzalmas-nagyszerű pillanatban, amikor felvillan előttem a Végtelen?

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog..valójában csak átmentem ide a szomszédba. Én én vagyok, te pedig te. akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, az mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél.Ne változtass a hangszíneden. Nevess ugyanúgy,ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám- emlegesd fel mindennap a nevem, ahogyan annak előtte is, de nem árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök.Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. 
Várok rád, itt vagyok a közeledben-egészen közel. Nincs semmi baj..
(Polcz Alaine gondolata)