Az elmúlt héten ballagás, majd érettségik. Ilyenkor nem csak a diákok vizsgáznak, hanem a tanárok és pedagógusok is.Hiszen a diák tudása fokmérője a tanár közvetítői munkájának. Mennyit és hogyan adtam át a tudásomból? Magamból? Mit adtam át? Értéket? Száraz tényeket? Olyan dolgokat, amik hasznosak és fontosak lesznek? Vagy csupa felesleges és feledhető adatot? Én csak óraadó voltam/vagyok a gimnáziumban..ott is egy kísérleti osztályban. Az első évfolyam most mérteik meg. Búcsú szavukban az egyik gondolatomat idézték, azt, amit akkor mondtam, mikor a háborúkról, a felesleges és értelmetlen vérontásról merengtünk.
'Sokan kérdezik mostanában, hogy mik szeretnénk lenni.Én csak a magam nevében mondhatom-de gondolom a többiek is így gondolják: munkanélküli akarok lenni. ÉS most látom a döbbenetet az arcokon. De gondoljanak csak bele: ha háború van, akkor van dolgunk.HA béke van, akkor munka nélkül maradunk...és én ennek örülnék szívből. A békének.'
Aztán szó esett a halogatásról is.Erről írnék most. Mondhatnátok, hogy én is halogattam az írást. Nem halogattam. Költöztem, és nem volt igazán időm írni. Nem hiszek a véletlenekben, és mindig megragadom a lehetőségeket, amikor szembejönnek velem. nagyon sokáig egy lakótelepen éltem, amit szerettem, hiszen kényelmes, jó elosztású lakások voltak, és szép zöld a környék.A közelben minden fontos dolog megtalálható. Aztán a hét elején felhívták figyelmem egy kicsinyke kertes házra.Éppen akkora, amit mindig is szerettem volna...megvettem. Költöztem. Most majd következik némi renoválás, felújítás.És öröm.Mindenek előtt öröm.
No, és akkor a halogatásról.Olvastam a megjegyzéseket, gondolatokat, és azt látom, hogy valami dolog elodázása nem döntés. Sokkal inkább a félelem, a kudarc elkerülése. Vagy éppenséggel a rutinból való menekülés.
Ezt nem igazán értem, de mindjárt érthető leszek.:)
Néhai vőlegényem családja még régi nemesi család sarja volt. A nagymamája, dédmamája (őket ismertem, sajnos a férfiakat már nem) hercegi sarjak voltak. Ők mesélték el, hogy nekik nem szakmát kellett tanulni, hanem női dolgokat.Ugyanis egy nagyobb háztartás vezetése elég nagy felkészülést igényelt. Gondoljatok csak bele: logisztika, kereskedelem, marketing,ökológia, gazdálkodás, növény-és állattenyésztés. Manapság egy nő csak egy területre képződik, és amikor családot alapít, minden más is követi..csakhogy nincs felkészülve.Nincs gyakorlata.Pedig mennyivel hasznosabb volna, ha megtanítható lenne mindaz, amit ma már nem kell tanítani.
Olvastam, hogy többeknek nehéz pl a vasaláshoz kezdeni. Pedig csak gondoljatok bele: miközben elsimítom a redőket az anyagon, a gondolatom is elsimul. A ruha,ami a kezem alatt szépül, engem fog tükrözni.Milyen vagyok belül? Ráncos? Gyűrött? Vagy kisimult? Feszes?
Amikor azt mondom, közbejött valami, kit akarok meggyőzni? Önmagamat? Miért? Vajon elvégzi más helyettem a munkát? Vagy számot kell adnom? Nem hinném. Viszont a dolgok elodázásával saját magamat frusztrálom.Hiszen csak halmozódik az elvégzendő dolog..én pedig egyre messzebb maradok magam mögött...
Akarom ezt?Ezt akarom?
Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen! Assisi Szent Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése