Curriculum vitae avagy az élet egy extrém sport

Akkor egy kicsit magamról.

Úgy születtem, hogy nem vártak. Anyám nem is vigyázott rám, míg hordott. Aztán később sem.
Ez már önmagában extrém, hiszen túléltem. Állítólag nem volt bizonyos, hogy túlélem.
Beteg szívvel érkeztem, ez a következő extrém sport: nem szabad mozogni, sportolni--hogyan magyarázod el ezt egy örökmozgónak?

Aztán mégis felcseperedtem. Igyekeztem megfelelni az elvárásoknak. Leginkább sikerrel. Aztán kényszerpályára állítottak, és nem engedtek tanulni. Alig voltam 18, amikor Apu nagyon hirtelen örökre elment...Annyi mindent kellett volna megtanulnom Tőle.Helyette másoktól tanultam meg túlélni. Halála után csak adósság maradt, ami elől mindenki-akik elvileg felhasználták volna-, szépen elfutott. 3,5 évig hajóztam az óceánokon, hogy törlesszek.
HA a világ másik felére kell menni, hogy extrém dolgokat átéljünk-akkor ez pipa:) Aztán egy darabig Németországban laktam, dolgoztam.
Majd Nagyanyám szüksége miatt visszaköltöztem. A dolgos, szürkének nem mondható hétköznapokba. Nagyanyám gondozása elől is elfutottak, akiknek ezt vállalni kellett volna. Mindig facsarodik a szívem, amikor az otthonokban elhagyott öregekkel beszélgetek...Addig jók és szükségesek, amíg pénzük van, és adják is. Amikor már ők kérnek odafigyelést, egy kis törődést, akkor szabadulunk tőlük.
Én nem szabadultam. Átrendeztem az életemet. Ez is extrém sport:)Hiszen egy másik ember bioritmusához igazodni, tanulni, dolgozni..nem könnyű. És mégis azt gondolom, hogy azok az alapok, amiket akkor kialakítottam, máig jól működnek.
És hogy az élet melyik része az, amikor dönteni kell a hogyanról? Minden nap. Mert minden nap van lehetőségünk másik irányba indulni. Belevágni egy egyszerűbb, sokkal látványtalanabb életbe.

Én nem hiszem, hogy a média által mutatott képek mintaként állhatnak előttünk. Sokkal inkább arra helyezem a figyelmemet, hogy én magam, az én közösségeimben mit adok tovább?Mennyi elfogadás, alázat, és segítőkészség van bennem? Fontos, hogy a környezetem értékelje-legalább visszajelzésként-, de ha békével hajtom este nyugovóra a fejem, akkor nagy hibát nem véthettem.

Minden nap egy kis lépéssel kezdődik. Minden nap egy utolsó lépéssel zárul. A kettő között mi magunk irányítunk, mi szabjuk meg az irányt, a tempót és haladás mértékét.
Viszont minden alkalommal, amikor elértük a kis célunkat, meg kell állni, meg kell ünnepelni, és meg kell köszönni, hogy sikerült. Enélkül ugyanis semmi nem működik.