Adós vagyok néhány beszámolóval.Az elmúlt hetek sűrű programja miatt nem volt erőm írni, ezért most az ünnep pihenő idejében mesélek.:)
A mai írásom más lesz, mint a többi. Teológa vagyok, nem tudok kibújni a bőrömből:)De ígérem, nem lesz érthetetlen.
Szóval..a húsvétot megelőzi a böjt. Ami korábban arról szólt, hogy nem eszünk húst, nem bulizunk, inkább kissé csendesebben élünk. De úgy gondolom, hogy ez ma már meghaladott értelmezése a böjtnek. Mert aki nem eszik húst, az akkor egész évben böjtöl? Meg vannak úgy-e a kivételek...Én úgy gondolom, hogy a böjt nem más, mint a megengedettről való lemondás. Arról, amit nagyon szeretek, és mégis lemondok róla.
Aztán érkezik az Ünnep.Fájdalmas, csendes liturgiák követik egymást a katolikus egyházban.És húsvét vasárnapján újra zeng az orgona, és zúgnak a harangok. Újra megengedhetem magamnak azt, amiről lemondtam.
A húsvét számomra a remény ünnepe. Annak a reménynek az ünnepe, ami azt ígéri, hogy minden bukás után újra lehet kezdeni.És ha én magam megteszem az első lépést, akkor bizony a Jóisten odateszi a kegyelmét és áldását.
Hadd mesélek erről egy kicsit.Egészen friss élmény, hiszen a napokban történt velem:)
VAn egy idős nénim, akit már évek óta patronálok.Olyan Ő nekem, mintha a Nagymamám lenne. Aprócska termetű, dolgos, ráncos kezű Anyóka. 82 esztendős.Mindig elmegyek érte, és ha az idő engedte, elsétáltunk a templomba.De eljárt az idő felette, és már csak autóval tudunk elmenni...Megígértem neki, hogy az ünnepekre elviszem.Megbeszéltem egy baráttal, hogy eljön értünk pénteken, és elvisz. Délután-cca fertály órával a liturgia kezdete előtt-, mondja, hogy nem jó az autója, nem tud jönni....Telefon..keresés...és jött a segítség.Végül eljutottunk a liturgiára, majd haza is. MA reggel pedig, mikor a kapu elé álltunk, hogy várjuk a 'taxinkat', 4 autó is megállt, hogy elvigyen minket....És hazafelé szintén.
Én azt mondom, ez a csoda.Hiszen én akartam, Anyókám akarta...és a Jóisten is akarta, hát odaértünk:)
Számtalan efféle példát mesélhetnék:)
Ehelyett inkább azt mondom, olvasva a kihívásban résztvevők nehézségeit, hogy nem a kudarcra koncentráljatok! Nem arra gondoljatok, hogy mi a nehézség, miért nem tudom, megtenni..mert akkor bedarálnak a hétköznapok. Arra gondoljatok, hogy az életben mindig kell önként lemondani valamiről, hogy valami új, valami reménytelibb érkezzen helyette....Haláleset, betegség, gondok...Az életünk részei.Aki azt kérdezi, miért pont velem?- az nem érti a lényeget.A kérdés sokkal inkább az, hogy mire hívja fel a figyelmemet? Mit akar megmutatni nekem az Élet?
Én biztos vagyok benne, hogy aki reménnyel eltelve néz a dolgokra, és nehézségekre, az másként él.Az másként fogja érezni a lehetőségeit.Mert látni fogja. Érteni fogja.
Ezzel a gondolatsorral kívánok Mindannyiotoknak békés, vidám Húsvétot!
Egy hang, mely olyan erős volt, mint az élet leghevesebb érzése, azt mondta nekem, hogy így csakugyan nem lehet tovább élni, nincs értelme semminek, ez a helyzet megalázó, kegyetlen, embertelen. Változtatnom kell, csodát kell tennem, vannak ilyen szédülésszerű pillanatok az életben, mikor az ember tisztábban lát mindent, érzi erejét, a lehetőségeket, látja azt, amihez eddig gyáva volt, vagy gyönge. Ezek az élet változásainak pillanatai. Átmenet nélkül érkezik az ilyesmi, mint a halál, vagy a megtérés. Megrázkódtam, egész testem lúdbőrzött, fázni kezdtem. Mit éreztem? Hogy én vagyok felelős a sorsomért. Rajtam múlik minden. Nem lehet várni a sült galambot, a magánéletben sem, az emberi vonatkozásokban sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése