Az éves célok: kipipálva:)legalábbis,azok, amik a nagy célokról szólnak. Vagyis a két disszertáció sikeresen teljesítve. Emiatt nem vágtam bele a kihívásba. Az elmúlt hetek nagyon -nagyon sűrűek voltak, így nem tudtam volna igazán beleadni önmagam.
Még szeretném, ha ősz idején lehetővé válna a kiállításunk is:)Efféle picur házikókból építünk egy falut--bár lehetséges, hogy város lesz belőle:))Ez 8 cm nagyságú..
Nem volt küzdelem nélkül az életem az elmúlt hónapban, de azt gondolom, ezek inkább a türelmemet és a kreativitásomat tették próbára.Például: előre gyártottam órai feladatokat, hogy a 2 nélkülem telő héten se maradjanak munka nélkül a Legényeim. No, ezek nem afféle cetlis feladatok, hanem komoly kutatómunka és csapat feladat:) Hogy a helyettesítő Kollégát se terheljem felesleges feladatokkal.
Amikor pedig teljesen újra kellett terveznem-mert ilyen is volt-, akkor először azt gondoltam végig, miért nem jó az elsőre gondolt terv? Hol benne a hiba, ami miatt nem működik? Hogyan kell átrendeznem, hogy használható legyen?
3 lépésben szoktam ezt művelni:
1. Mi volt a tervem? Mi volt a célja? Mit akartam elérni ezen az úton?
2. Mi akasztotta meg a megvalósulást? Én voltam az akadály vagy pedig más, külső tényező? esetleg nem mértem fel a befogadókat, akinek címezte?
3. Mi lesz jobb, ha nem követem a tervemet? Lehet-e jobb a tervem nélkül?
Amint ezekre a kérdésekre őszinte választ adtam, szinte meg is fogalmazódik az új terv.:)
Szó esett a csoportban még arról is, mivel motiválom magam, amikor elcsüggedek? Én személy szerint kér dologgal:) Kimegyek a hegyre, és élvezem a tiszta levegőt, a látványt..és a csendet:)Ami mostanság madárcsicsergéstől harsog:) Avagy- hihetetlen szerencsésként-, egymagam üldögélek a Csendben, a Templomban.
Ez azért fontos számomra, mert a modern ember fél a csendtől. Fél attól, hogy önmaga legyen önmagával. Fél attól, hogy meghallja a lelkiismeretét...vagy a belső hangot, amit figyelmeztetné, segítené, amikor elakad.
És még a végére a jutalmazásról. Igazából soha nem értékelte a családom azt, amit elértem. Az iskolákban, a munkáimban sokkal inkább megkaptam az elismerést.Éppen ezért nem szoktam megjutalmazni magam-vagy nem nevezem jutalomnak. Bár idén kicsit más lesz:))Régóta szeretnék újra Japánba utazni, ezért nyáron- mintegy jutalomként- meglátogatom a Felkelő Nap országát. Különösen is egy szigetet, ahol a nyusszancsok élnek, és minden nap megörvendeztetik jelenlétükkel az embereket.
Matematikai formulába öntve a boldogság: Va per Vá, azaz
a valóság osztva a vágyakkal. Ebből az következik, hogy a boldogsághoz két út
vezet: az ember vagy javít az őt körülvevő valóságon, vagy pedig lejjebb adja a
vágyait. Ha a valóságot elosztod a
vágyakkal, akkor megkapod a boldogsághányadost. Ha viszont fordítva csinálod (a
vágyakat osztod el a valósággal), akkor nem a boldogság ellenpárját kapod...
hanem a reményt. Ha a valóságot adottnak vesszük, akkor a vágyaknak nagyobbnak
kell ennél lenniük, hogy megteremtődhessen az optimizmus. Másrészt viszont
igaz, hogy a pesszimista olyasvalaki, akinek a vágyai kisebbek a valóságnál,
mint az egyre kisebb törtszámok az osztáskor. Az emberi lét alapja, hogy ez a
szám a nulla felé közelít, de sose éri el - a reményt sose adjuk fel, ugye?
Visszajön csőstül, ha muszáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése