Az elmúlt hetekben kicsit bepillantottunk egymás életébe, a küzdésekbe, az örömökbe.És lassacskán elfut az idő, végetér a kihívás. Van úgy, hogy az ember belefárad, nem látja értelmét, nincs kedve többé...és feladja.
Mint írtam, én soha nem adok fel semmit. S hogy miért? Mert meghasonlanék magammal.Az már nem én lennék.
Hadd mutassak villanásokat az életemből, és megértitek.
Gyerekkoromban a szívbetegségem miatt nem sportolhattam. Majd másként, egészen új dimenzióban mégis elkezdtem. Akkor az a japán orvos, aki engedett mozogni, azt mondta: Amikor feladod, a szíved is feladja. Ez lesz az üzemanyag, ami erővel tölti meg. Egyetlen napra sem hagytam még el. Szeretek élni.És igen, gyenge a szívem, de meglepő módon, mindig kitart velem:)
Sok-sok tanulmányi versenyre neveztek még középiskolában is. Nem, nem várták, hogy mindig nyerjek, de az iskola hírének jót tettek a sikerek. Csak tanulnom kellett-ami viszont nekem nagyon könnyen ment.
Fiatalságomat a Nagymamámnak szenteltem-az egyetem(ek) mellett. Ha én feladom, ha meggondolom magam, akkor Ő tán az utcán töltötte volna öregségét? Ő, aki az életét a családjáért áldozta? Akihez csak úgy mentek pénzért mint a bankba?Mert mindig csak adott.....Nem tudtam volna megtenni. És nem pénzért tettem. Mikor elment, a számlámon ott volt az utolsó fillérig minden nyugdíja....
Miatta és érte lettem vállalkozó. Magam osztom be az időmet, a pénzemet.Hogy ne más vigyázzon rá.
Én döntök a sorsomról. Az adott szavammal az elköteleződésemet mutatom meg. HA változtatom folyton -folyvást, akkor hogyan lehet megbízni bennem? Hogyan lehet rám bízni valakit?
Számomra ez a legfontosabb része. A döntéseimet ne hirtelen felindulásból hozzam, hanem átgondoltan, kicsit merengve rajta Kipróbálni fejben a lehetőségeket, érvelni ellene-mellette...
ÉS akkor már csak egy út marad: igen-igen, nem -nem. Nincs más opció...:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése