Keresés...

Alapvetően optimista ember vagyok. Ritkán esek kétségbe, és mindig a jót próbálom keresni.Az életben, az emberekben.Néha nem sikerül. Néha azt érzem, az én elvárásaim magasak,hogy nem lehet megugrani. Aztán látom, hogy a kényelem nagy úr.Beleragadni valamibe, amiből nem akarok kimászni--és rögtön magasnak tűnik a mérce.
Pedig mennyivel egyszerűbb elindulni.Csak az első lépés nehéz.Csak a kompromisszum nehéz.Csak az, hogy ne az én....

Ma délelőtt egy speciális iskolába megyünk a Zenekarral koncertezni. Fogyatékos gyerekekhez és szüleikhez. Már nagyon várom.Mindig különleges élmény a velük töltött idő. Mert másként kell zenélni, más darabokat kell játszani...ÉS mesélni közben.
Ma arra fogok figyelni, mi az én fogyatékosságom? Türelmetlen vagyok? Elégedetlen? Önző?
Estére kiderül. 

Mosolygós szép napot Mindenkinek:)

Kis csúszással, de elérkezett a bezárása ennek a posztnak. A koncert nagyszerű volt. Fésűs Éva meséiből válogattam a zenedarabok közé, vagy éppen alá-mellé:)A kicsik és a nagyok is nagyon élvezték.Ez hagyomány. Egy délelőtt, amikor minden arról szól, hogy elmegyünk és örömet viszünk Nekik.

És közben önmagamban keresgéltem a hiányomat.Mi az én fogyatékom? Szinte sokkoló módon hasított belém, mikor egy bátor jelentkezőt kértünk, hogy vezényeljen a Karmester helyett. 

Én félek. Félek attól, hogy nem vagyok elég jó.Hogy elrontom.Hogy kinevetnek, vagy nevetségessé válok.És a félelem bénít.

Többet kellene velük lennem. jövőre lehet ez is egy régi-új út...Még nem tudom. Még félek.